Póka Egon Benedek

(Budapest, 1953. augusztus 19.–) Máté Péter-díjas magyar basszusgitáros, zeneszerző, 1978-tól 1993-ig a Hobo Blues Band tagja, 1997-től 2009-ig a P. Mobil tagja, jelenleg a Póka Egon Experience vezetője. A budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója.

Tátrai Tibor

Liszt Ferenc-díjas magyar gitáros, zeneszerző, érdemes művész.
Autodidakta módon tanult gitározni. Pályafutása során számos együttesben játszott, így a Syriusban, a Török Ádám és a Miniben, a Generálban, az Új Skorpióban, a Hobo Blues Bandben és a Tátrai Bandben is. Számos elismerésben részesült, 2010-ben Liszt Ferenc-díjat kapott, 2016-ba Érdemes művész lett.

Szakadáti Mátyás

Zenész – Dobos: Hobo és Bandája, Póka Egon Experience. Élete meghatározó tanulmányai és élményei a Kőbányai Zenei Stúdióban kezdődtek, ahová 2005-ben nyert felvételt dob tanszakra. Nagy álma akkor vált valóra amikor Solti János tanítványa lett. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Póka Egonnal és Ifj. Tornóczky Ferivel, akikkel 2007 májusában a lengyelországi Wroclaw-ban megrendezett Thanks Jimi fesztivál után megalapították a Póka Egon Experience nevű zenekart.

Ifj. Tornóczky Ferenc

Gitáros, a Kőbányai Zenei Stúdió virtuális padsoraiból, szinte üstökösként csapódott be a legnagyobb hazai hard rock és blueslegendák közé, ahol rövid idő alatt meghatározó dalszerzővé és gitárossá is tudott válni, elsősorban érett, intelligens játékának és az otthonról hozott globális zenei látásának köszönhetően.

Varga Miklós

Magyar énekes, színművész, rockzenész. Sokoldalúságát mi sem hangsúlyozza jobban, minthogy egyaránt megfordult a rockzenei deszkákon és színházban is. Rendkívül nagy hangterjedelme van, nagy F-től háromvonalas C-ig énekel, s kb. D”-től kezdve falzett hangon.

Tempfli Erik

Zenész, zongorista, zeneszerző. Együttesek: BuSKAnjo, Noémo.

Dandó Zoltán

Gitáros, zeneszerző. Pályafutása 1997-ben indult, amikor abban a megtiszteltetésben volt része, hogy kísérhette Cserháti Zsuzsát. Ebben az időben a Kőbányai Zenei Stúdió növendéke lett, amelyet 2001-ben végzett el. 2009-ben a NOX kísérőzenekarában játszott, majd 2011-től  Vastag Csaba koncertzenekarának vezetője és gitárosa. A elmúlt 15 évben közel 200 albumon működött közre mint gitáros, hangszerelő, dalszövegíró vagy zeneszerző.

Horváth Attila

magyar dalszövegíró, költő  – Bíbor Gibson Gála – történet mesélő

Tóth János Rudolf

a hazai könnyűzenei élet egyik legmeghatározóbb, ugyanakkor szerényen a háttérbe húzódó alakja számos albumon szerepelt már előadóként és szerzőként egyaránt. 2009-ben Hetesi Péter Pál ötlete, s kitartó biztatásának köszönhetően megjelent a Boldog-szomorú blues című lemeze.

Papp Csaba

dobos, szövegíró, zeneszerző. Zenekarok: Drastik Putto, Napi Adag, Noémo, Words Are MelodieMagyar dobos és ütőhangszeres.13 évesen kezdte a dobolást tanulni a szentgotthárdi Takács Jenő Zeneiskolában. Később Szombathelyen Hollósi Lászlónál tanult magántanulóként, majd elvégezte a Kőbányai Zenei Stúdió ütős szakát is. 2016 tavasza óta Drastic Putto zenekar dobosa, de mellette sok más zenekarral és előadóval is dolgozik (néhol tag is), mint például: Odett, Noémo, …s

Kosik Kristóf

Ügyvéd és zenész. A magyar rockzene talán legnagyobb hatású megalapozójának, a fiatalon meghalt Radics Bélának az évtizedek óta elveszettnek hitt legendás gitárjának megtalálója.

Solti Ferenc (Franky)

A Made in Bass együttes frontembere, basszusgitáros és session muzsikos.